Elfogták a kőbányai emberölés feltételezett elkövetőjét
Az RTL Híradó szerint a meggyilkolt nő kisgyerekes anyuka volt, egy ismerőse végezhetett vele.
Az RTL Híradó szerint a meggyilkolt nő kisgyerekes anyuka volt, egy ismerőse végezhetett vele.
A Hosszúhetényben készült videón jól látható, hogy az ittas sofőrnek a kilincset se volt egyszerű megtalálnia.
Az asszonyt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva még a kórházban letartóztatták.
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett az ásotthalmi nyugdíjas, aki nem akarta a központi fűtést használni.
Ő volt a második kisgyerek, aki megkapta a 700 millió forintba kerülő Zolgensma nevű gyógyszert.
A Jahn Ferenc Kórház úgy reagált, most tudnak vizsgálatokat végezni, de csak pár hétre elég tesztcsíkot kaptak.
A posta szerint vannak olyan utcák Kecskeméten, ahova a kézbesítők nem mernek bemenni.
Két éve verte meg a polgármester és három rokona a falu kocsmárosát, most született ítélet az ügyben.
Az eddigi másfél millió helyett így három millió forintot kaphatna a legfőbb bírói testület vezetője.
Négy magyar űrhajóst fognak kiképezni, közülük egy mehet a nemzetközi űrállomásra.
Úgy érzik: magukra maradtak az átélt borzalmakkal
A stúdió előterében emléktáblát állítottak a legendás riporternek.
A minisztérium is elismerte, hogy a Dominikai Köztársaságban letartóztattak két magyar férfit.
A ház lakhatatlan lett, de a macska miatt az ott élő férfi megmenekült.
Az energiaárakon kívül minden drágult, így a legalább 10 százalékkal többet kell majd a lakóknak fizetni.
Ezer utas mindennapjait keseríti meg a változtatás.
A közlekedési szervezetek már korábban sem örültek annak, hogy milyen helyre szeretné a kormány a Galvani hidat megépíttetni, most a főváros új helyet kérhet.
Sok iskolában hónapok óta nem találnak takarítót, így maguknak kell megoldani a problémát.
A petíciót elindító gyógypedagógus szerint valóságos roham indult a kérelmekért.
Csokit evett, ezért kellett leszállnia egy utasnak a villamosról Budapesten, de előtte még jókora balhé kerekedett.